2009.08.03. 07:09
Draskovics nyilai
Nem először fordul elő, hogy a kormány politikai célú akciói visszahullanak a kezdeményezőkre.
Az UD Zrt. megfigyelési ügyében – amelyben a Fidesz ármánykodásait próbálták leleplezni titkosszolgálati eszközökkel – az ügyészség nyomoz személyes adatokkal való visszaélés miatt. A közelmúltban pedig az igazságügyi és rendészeti miniszter futott lyukra, amikor – a magyarországi terrorizmusveszélyt bizonyítandó – egy olyan felvételt mutatott be, amelyen szerinte a Magyarok Nyilai nevű szervezet robbantott. Draskovics nyilai azonban célt tévesztettek, sőt, saját magát találta el velük: a drámainak szánt bejelentésről gyorsan kiderült, hogy legjobb esetben is félreértés történt.
A nevetségessé váló miniszter természetesen nem mondott le, a miniszterelnök sem tartott erre igényt, és Draskovics hibázó beosztottja is a helyén maradt – igaz, ő legalább felajánlotta távozását. A jó szervezőnek mondott, ámde sok eredményt eddig egyik pozíciójában sem felmutató közigazgatási szakember maradása azért is figyelemre méltó, mert mostanában rendesen hullanak a fejek a különböző hivatalok élén.
Igaz, ezek többsége gazdasági intézmény, ami talán utalhat arra, hogy a miniszterelnök milyen területekre helyezi a hangsúlyt.
Márpedig a válságkezelés eredményei nyilvánvalók. Hogy eközben néhányan a régi reflexektől vezérelve igyekeznek „politikát csinálni”, az lehangoló, de mégiscsak másodlagos.