2009.08.27. 11:24
Étellel, zenével csalogatják a légicégek az utasokat
Bővíti az üzleti utasoknak szánt fedélzeti szolgáltatásait az amerikai Delta légitársaság: a New York–Los Angeles járaton már nemcsak szendvicseket osztogat, hanem meleg és nagyobb adagban felszolgált ételeket is, kérésre zenehallgatást és elektronikus játékokat szintén elérhetővé tesz.
Bejelentette továbbá, hogy az eddig főleg a nemzetközi utasok számára elérhető BusinessElite nevű programot belföldi járatain is életbe lépteti, ezenkívül vezeték nélküli fedélzeti internetet lehet igénybe venni az év végétől a belföldi gépeken. Megtörni látszik tehát a jég; szakértők szerint ha a világ legnagyobb légicége lép, több versenytárs is követi majd.
A veszteségei csökkentésére összpontosító Malév új kereskedelmi stratégiájának is egyik fontos eleme a vállalati ügyfelek felértékelése. Erre utal, hogy márciustól már működik a Corporate Saver program. „Olyan rugalmas ajánlatot kínálunk, amely a nagyvállalatok mellett a kis és közepes cégek számára is biztosít előnyöket, és az egyéni igényekhez is igazodik. A vállalati szerződéseink négy hónap alatt megháromszorozódtak Magyarországon, a külpiacokon pedig 50 százalékkal nőtt a céges ügyfeleink száma” – mondta lapunknak Karim Makhlouf vezérigazgató-helyettes.
Sok légitársaság csökkentette prémium helyeinek árát, vagy egyéb kedvezményeket nyújt ügyfeleinek, annak érdekében, hogy visszacsalogassa azokat, akik a válság hatására inkább a repülőgépek hátsó felébe vagy fapados légitársaságok gépeire ültek át. A British Airways (BA) például májusban egyet fizet, kettőt vihet ajánlatot hirdetett meg, valamit lehetőséget biztosított arra, hogy internetes rendelés esetén kedvező áron magasabb osztályra cserélhessék jegyüket az utasok.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!