2009.08.04. 13:01
"Politikai megrendelésre követik el a romagyilkosságokat?"
Elképzelhető, hogy politikai megrendelésre követik el a romagyilkosságokat, az ország közbiztonságának az aláásására - mondta Sándor István, "Papa", korábbi főnyomozó az ATV-ben.
Szerinte valakinek olyan – nem anyagi – haszna származik ebből, ami miatt megéri vállalni ezt a sorozatot. „Ez több mint rasszizmus: ágyban fekvő anyát és gyermekét ennél erősebb motívumból lőhetnek le.” – mondta Sándor István, aki szerint a romák azért válhattak célponttá, mert rajtuk keresztül lehet destabilizálni az ország közbiztonságát.
„Az egész magyar cigányság célponttá vált” – mondta a volt főnyomozó. Sándor István úgy véli, hogy a gyilkosságokat gondos terepmunka előzi meg: a földrajzilag egymástól távol eső helyeken csapnak le, szétaprózva ezzel a rendőri készültséget, a falu szélén, ahonnan könnyen el tudnak menekülni, védetlen emberekkel szemben.