2009.08.10. 13:57
Venne egy Buickot? – Alkudjon rá EBayen
A General Motors és az EBay várhatóan ma jelentik be, hogy mintegy 225 kaliforniai autókereskedő vesz részt a két vég online árverési akciójában.
A 250 kaliforniai GM kereskedő közül várhatóan mintegy 225-en csatlakoznak az árveréshez, amelynek során Chevroletek, Pontiacok, Buickok és GMC-k kerülnek kalapács alá az EBay online piacterén. Az autókra az EBay főoldalán és az EBay Motorson is lehet majd licitálni szeptember 8-ig – jelenti az AP.
Az együttműködés mindkét fél számára újdonság: a GM ezzel a lépéssel hivatalosan is elismeri azt a gyakorlatot, amelyet számos kereskedője egyéni döntés szerint már eddig is követett. Az EBay pedig az eddigiekhez képest nagyobb szeletet hasít az új járművek értékesítéséből.
A vásárlók két lehetőség közül választhatnak: fix áron vásárolják meg az autót a kereskedőtől a portálon keresztül vagy alkusznak rá. Ha az üzlet megköttetett, a járműveket a kereskedők telephelyein vehetik át az új tulajdonosok. Az akcióba egyelőre a kaliforniai kereskedőket vonják be, mivel az EBay Motors alelnöke szerint ebben az államban sok az infokommunikációban jártas fogyasztó.