2009.09.08. 08:45
A BKV botrány hatása Hagyó Miklósra - MSZP újragondolás
Miután a BKV-ügyek miatt érezhetően megkopott Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes ereje, az MSZP belső ellenzékéből többen a fővárosi választási lista újragondolását szorgalmazzák - igaz, egyelőre csak egymás között.
Ezzel kapcsolatos véleményét Molnár Gyula (korábbi fővárosi elnök, újbudai polgármester), és Gy. Németh Erzsébet is világossá tette - számol be a Népszabadság.
A fővárosi MSZP küldöttgyűlése a párt budapesti területi választási listáját, rajta a képviselői helyet ígérő pozíciókkal még az EP-választás előtt fogadta el. A gyorsasággal a budapesti pártvezetés célja nem titkoltan az volt, hogy meghatározó politikusaik biztos mandátumhoz jussanak. A listán sem Kiss Péter, sem Hiller István nem szerepel; őket - Kökény Mihállyal együtt - az országos listára ajánlották, mondván, biztos befutók.
A fővárosi névsort Lendvai Ildikó pártelnök vezeti hagyományosan, második Burány Sándor, a fővárosi pártelnök, majd Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek, Molnár Zsolt alelnök, Steiner Pál budapesti frakcióvezető következnek. Több fővárosi képviselő azt mondta: az EP-választás után új pártvezetésre lesz szükség, így új listát állítanak.