2009.09.21. 09:54
Az állami cégvezetők közül egy nem fizetett a krízisalapba
Az állami vállalatok vezetői közül csak egy volt, aki nem fizette be a prémiumát a krízisalapba, tőle a kormány már meg is vált - közölte az MSZP frakcióvezetője a hétfői Napkeltében.
Mesterházy Attilát egy héttel korábban már kérdezték arról a Kereszttűzben, hogy mit tesz a kormány vagy az MSZP azért, hogy az állami cégek vezetőinek a prémiuma a krízisalapba kerüljön - számol be az mszp.hu.
Az újságíró utalt arra, hogy - nem cáfolt sajtóhírek szerint - 500-ból csak 178 vezető küldte át a prémiumát a krízisalapba. Mesterházy Attila akkor azt mondta, Bajnai Gordonhoz megy tárgyalni, és felveti a miniszterelnöknek a kérdést.
Az MSZP frakcióvezetője most azt közölte: kiderült, hogy az említett adat téves, "szó nincs erről, 99 százalékban mindenki befizette, egy-két olyan eset volt, vagy talán (...) csak egy, aki nem tette meg, attól a vezetőtől a kormány azóta meg is vált ".