2009.09.14. 11:03
Bajnokok Ligája: kedden indul a Debrecen Liverpoolba
Délelőtt tíz órakor száll majd fel a DVSC-TEVA gépe a debreceni repülőtérről.
Már vége a nyári szezonnak, a debreceni repülőtéren mégis nagy lesz a forgalom az elmúlt időszakban, hiszen a Loki bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és a társaság hagyományosan a cívisvárosból indul a mérkőzések helyszínére. Ezúttal azonban a csapat mellett további három-négy, szurkolókkal teli repülő is felszáll majd.
Elsőként kedden, a Loki játékosait, szakmai stábját és a klub alkalmazottait szállító gép emelkedik majd a magasba a tervek szerint kedden 10 órakor, és jó három órás utazás után landol Liverpoolban. Együttesünk szálláshelye a Formby Hall and Golf Resort hotel lesz.
Herczeg András helyi idő szerint 19 órakor tart sajtótájékoztatót az Anfielden, a Trophy Roomban, a csapat pedig 20 órakor edz a mérkőzés helyszínén.