2009.09.13. 11:02
Háború idején nem tiltakoztak a vadászgépek repkedése ellen
A hazánk légterét védő Gripeneknek és MiG-29-eseknek kicsi Kecskemét légtere. Elkerülhetetlen, hogy gyakorlatozás közben az ország más városai fölött átrepüljenek. Az ott lakók viszont tiltakoznak a zaj miatt.
Hét-nyolcszáz kilométeres sebesség mellett lehetetlen minden települést kikerülni. Képtelenség úgy megtervezni a pilóták kiképzését, hogy csak lakatlan terület fölött repüljenek - állítja Szabó Topi Zoltán egykori világbajnok vadászpilóta - írja a BAON.
- Tudomásul kell venni: az ország légterét a pilótáink csak úgy tudják megvédeni, ha erre felkészülnek. Elgondolkodtató, hogy a délszláv válság idején senki nem tiltakozott a biztonságunkat szavatoló vadászgépek repülése ellen.
A városok elkerülése ráadásul nem csak kiképzési szempontból volna helytelen, de a sok kitérő miatt a repülési távolság is megnövekedne, ami viszont rengeteg plusz költséggel is járna.
A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis volt vadászpilótája MiG-21-essel és MiG-29-essel is repült. Elmondta: vannak olyan kiképzési feladatok, amelyek kizárólag nagy távolságokon hajthatók végre. Ilyenek például az úgynevezett légtérrepülés, az éjszakai kiképzés és az elfogás gyakorlása.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható