2009.09.30. 15:52
Milliárdos bohóc utazik a Nemzetközi Űrállomásra
Guy Laliberte, a Cirque du Soleil alapítója egy orosz és egy amerikai űrhajós társaságában ma szállt fel a kazah sztyeppéről, hogy a Szojuz segítségével a Nemzetközi Űrállomásra látogasson.
A család és a barátok Elton John Rocket Man című dalát kezdték énekelni, amikor a Bajkonur központ hangosbemondója közölte: a Szojuz a világűrbe emelkedett – tudósít az AP nyomán a VG Online.
Az első űrbohócnak is nevezett Laliberte nevéhez híven piros orrot tett fel és csókokat dobott az érdeklődőknek a felszálláskor. A legendás Cirque du Soleil alapítója 35 millió dollárt fizetett az útért, melyet arra használ majd fel, hogy a tiszta víz iránti egyre növekvő igényre hívja fel a figyelmet.
A Szojuz TMA-16 a tervek szerint pénteken érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra, 355 kilométer magasan a Föld fölött. Az űrhajósok folytatják az állomás építését, amely jelenleg már hat ember befogadására képes. Az amerikai Williams és az orosz Szurajev 169 napot tölt majd a világűrben. Az űrállomás mostanra elérte a 322 ezer kilogrammos tömeget és további hat űrjáratra lesz még szükség befejezéséhez.
Az ötven éves cirkuszalapító tizenkét nap múlva tér vissza. Laliberte a Cirque du Soleil 95 százalékának tulajdonosa, vagyona becslések szerint 2,5 milliárd dollárra rúg.