2009.09.21. 15:03
Minisztériumi utasításra nyertek Zuschlag pályázatai?
Hiányos pályázataikkal is komoly támogatáshoz jutottak a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek, az úgynevezett "csókosok". Erről vallott az egyik tanú hétfőn a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőper tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Az egyik pályázatnál, amelynél Lados István járt el, nagyon sok hiányosság volt, amit a felhívás ellenére sorozatosan nem pótoltak, így nem lehetett elfogadni. Ezért felterjesztették állásfoglalásra a minisztériumhoz - mondta a tanú. A minisztériumból az az utasítás jött, hogy a pályázat hiányosságait pótolták és el lehet fogadni - fűzte hozzá a tanú, aki 2003-tól az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázatokat kezelő Mobilitas közhasznú társaságnál dolgozott.
A tanú beszámolt arról, hogy Lados István másodrendű vádlott járt el több szervezet pályázata esetében. A vádirat szerint Lados István intézte azoknak a pályázatoknak az ügyeit, melyek Zuschlag János érdekeltségi körébe tartoztak.
"Lados csak egy lóti futi volt, aki mögött egy befolyásos személyiség volt, mert azok a pályázatok, amelyeket ő képviselt, kiemelt, milliós nagyságrendű összegeket kaptak" - mondta a tanú Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére válaszolva.
A tanú a pályázati pénzek elosztásánál azt tapasztalta, hogy óvodák és iskolák a különböző táborozásra benyújtott pályázatai pár százezer forintot kaptak, míg a Zuschlaghoz köthető egyesületek milliós nagyságrendű támogatásban részesültek. A bíró kérdésére, hogy miért nem ellenőrizték alaposabban a hiányos pályázatokat, a tanú válaszában kifejtette, a pályázatok tíz százaléka volt hiánytalan, és csak a szakmai beszámolók alapján folyt ellenőrizés.
A hétfőn kihallgatott további két tanú szintén úgy emlékezett, hogy azokkal a pályázatokkal rengeteg probléma volt, melyek esetében Lados István járt el.