2009.09.17. 10:45
Most venne lakást? Itt az új államilag támogatott forinthitel
Októbertől indul az új lakáshitel-támogatási rendszer. A forintalapú hitelek kamata és kezelési költsége együtt tíz százalék alatt lesz, de jóval szűkebb kör veheti csak igénybe, mint a korábbi, júliusban megszüntetett kölcsönöket. A bankok nem számítanak nagy rohamra.
Júliustól megszüntették a korábbi lakástámogatási rendszert, így búcsút mondhattunk a szocpolnak és a támogatott lakáshiteleknek is. A kormány azzal indokolta a lépést, hogy ezzel három év alatt 170 milliárd forintot takaríthat meg a költségvetés - adta hírül az MR1-Kossuth Rádió.
Az intézkedést még azok is kritikusan fogadták, akik korábban támadták a lakástámogatási rendszert. Mindenki attól tartott, hogy emiatt végképp leáll a lakáspiac forgalma, és a devizahiteleknek nem lesz alternatívájuk. Miközben éppen a devizahitelezés visszaszorítása a cél.
A kormány a nyár elején bejelentette, hogy egy jóval szűkebb körnek októbertől lehetősége lesz egy újfajta, támogatott lakáshitel felvételére. Csakhogy - ahogy a kritikusok fogalmaztak - éppen a lakásépítési főszezonban maradt támogatott forinthitel nélkül a piac. Az október 1-től igényelhető újfajta támogatott hitelt nem lehet használt lakáshoz felvenni.
A korábbinál jóval szűkebb réteg - a 35 év alatti, és a 45 év alatti többgyermekesek - csak új lakás építésére és vásárlására, valamint korszerűsítésre igényelheti - sorolja a kritériumokat Németh Imre, az OTP Bank főosztályvezetője.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!