2009.09.22. 10:44
Sebnyalogatás, pezsgő a hűtőben: variációk a válság alakjára
Paul Krugman nem mondott újat. A Nobel-díjas közgazdász szerint a világgazdaság elérhette már a mélypontját, ugyanakkor a talpra állás hosszadalmas folyamat lehet, melyben bizonytalan kilátásokkal és talán "U" alakú recesszióval számolhatunk – írja a Cashline.
Habár a legnagyobb gazdaságok már túljuthattak a gödör alján, de a világkereskedelem összeomlása és akadozó gépezete jelentős problémákat okoz a rendszerben, és Krugman szerint az export beindulása önmagában nem jelentheti a kiutat a válságból, hisz nincs igazi fogyasztói kereslet (az amerikai lakosság is csak a "sebeit nyalogatja" a túlköltekezés után), inkább a megtakarítások jellemzik a nemzetgazdaságokat, Kína pedig továbbra sem tud a növekedés motorja lenni.
A közgazdász szerint hatékony példával nem tud szolgálni a történelem a mostani válságból való kilábaláshoz, csak az 1929-33-as gazdasági válság áll előttünk ’"iránymutatásként", amelynek aztán a ŐŐ. világháború lett a következménye a maga túlköltekezésével, de az nem szolgálhat követendő célként.
Szóval sokkal okosabbak nem lettünk ebből a kommentárból, maximum azt láthatjuk, hogy számos szakértő nem látja az óriási fellendülés jeleit, ettől függetlenül a részvénypiacok nagyon is előre szaladtak az árazásokban, sőt sokak szerint még most is alulárazottak az eszközök. Őlyenkor teszi fel a közgazdász az örökös kérdést: mihez képest?
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!