2009.10.20. 08:49
Lendvaiék mindent megtesznek, hogy idős legyen a kormányfőjelölt
A Magyar Hírlap értesülései szerint a volt igazságügyi miniszter neve is felmerült az MSZP-ben, mint lehetséges, független, szakértő miniszterelnök-jelölt.
Erőteljesen zajlik az ötletelés az MSZP vezérkarában, ki legyen a kormánypárt miniszterelnök-jelöltje.
A lap információi szerint az inkább liberális, mint baloldali Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter neve is felvetődött, akit független, szakértői színben tüntetnének fel, mert papíron nem tagja a szocialista pártnak.
Úgy tuni, Kiss Péter társadalompolitikai minisztertől érkezett ez a javaslat. A kormányfőjelöltek névsora már most majdnem olyan hosszú, mint amilyen Gyurcsány Ferenc lemondása után volt.
Az elnökségben helyet foglaló „öregek”, vagyis a régi funkcionáriusok – Lendvai Ildikó pártelnök, Kiss Péter és Szekeres Imre – mindent megtesznek azért, hogy ne a szocialista párton belülről állítsanak miniszterelnök-jelöltet, vagy ha mégis, az illető semmiképpen ne legyen fiatal, aki esetleg a következő ciklus elején, amikor minden bizonnyal ellenzékbe kényszerülnek a szocialisták, szembefordulna a párt gyeplőjét kezében tartó, a személyi és tartalmi újítást gátló mostani vezetéssel.
A lap szerint így fordulhat elő, hogy Bárándy Péter mellett, az uniós biztosi posztjáról távozó Kovács László és Glatz Ferenc jelölése is felmerült.
Tülekedés egyébként nincs a tisztségért a várható választási kudarc miatt.