2009.10.21. 10:52
Medveczky újabb kifogásokkal állt elő Nap-kelte-ügyben
A megállapodásban szereplő 19 helyett „éveken keresztül” 22 percnyi hirdetést sugárzott a naponta háromórányi műsort adó produkció – ez Medveczky Balázs legújabb érvelése a Nap-kelte ellen – írja a Népszava.
Gyárfás Tamás producernek tudomása van arról, hogy az MTV kuratóriumi elnökségének legutóbbi ülésén az ügyvezető alelnök a mintegy félszáz oldalas kimutatását kiosztatta a kurátoroknak, ezzel megalapozatlanul keltette rossz hírét. Az MTV ügyvezető alelnöke laikusként beleszámolta a hirdetési időbe a reklámblokkok elején és végén látható valamennyi felvezető és záró- képsort is, ami pedig – mint tudniillik – a médiatörvény szerint nem része a reklámidőnek - írja a lap.
Először azt állították, hogy Lakat. T. Károly főszerkesztő fizetését a közszolgálati televízió biztosította, de kiderült, ez nem igaz, mint ahogy a műsorvezetők, az MTV belsős dolgozóinak tiszteletdíját sem az MTV fizette a Nap-keltében vállalt szerepükért – írja a Népszava.