2009.10.29. 13:02
Szabálytalanságok az új Erkel Színház projektje körül
Mellőzték a PPP-beruházások véleményezésére hivatott tárcaközi bizottságot az új Erkel Színházról hozott kormányhatározat előkészítése során.
Annak ellenére is, hogy a hatályos jogszabályok szerint a testület állásfoglalása nélkül a beruházásról szóló előterjesztés nem kerülhetett volna a kabinet elé. A több mint hetvenmilliárdos Erkel-projekthez korábban nem adott támogató véleményt a magánbefektetők és az állam közös projektjeinek vizsgálatára létrehozott tárcaközi bizottság.
A testület finanszírozási és jogi problémákat is talált a projekt korábbi terveiben, és az MR Online értesülése szerint a véleményező testületet vezető közlekedési minisztérium szakértői később is ellenezték a beruházásról szóló előterjesztést. A projektgazda kulturális tárcánál másként emlékeznek a történtekre.
Ellentmondások látszanak az új Erkel Színház beruházásáról tett előterjesztések, valamint a vonatkozó jogszabályok között. A több tízmilliárdos projektről hozott szeptember 23-i kormányhatározat előkészítéséből ugyanis kihagyták a PPP-beruházások vizsgálatára létrehozott bizottságot, és az Erkel Színház évek óta esedékes megújítása kapcsán korábban is felvetődtek szabálytalanságok.
A PPP tárcaközi bizottság januárban több szempontból is aggályosnak találta az Erkel Színház megújításának terveit, és az MR Online értesülése szerint a KHEM PPP ügyekkel foglalkozó szakértői a beruházással kapcsolatos szeptemberi kormányhatározat előtt sem támogatták a projekt elfogadását.
A cikk folytatása, valamint további háttér és információk itt olvashatók!