2009.10.24. 09:13
Többmilliárdos olasz beruházás jöhet a magyar boroknak
Több olaszországi céggel is tárgyal a magyar befektetésösztönzési ügynökség az élelmiszeripari feldolgozás és az alternatív energia területén a befektetési lehetőségekről - mondta Spányik Péter milánói vezető külgazdasági szakdiplomata az MTI-nek.
A telefonon adott interjújában Spányik Péter hozzátette, hogy míg az élelmiszeripari cégek 2-3 millió euró nagyságrendű befektetésekben gondolkoznak, addig az energetikai vállalatok beruházása elérheti a 10 millió eurót (mintegy 2,6 milliárd forintot) is. A tervek szerint november 19-én új iroda nyílik Triesztben - mondta Spányik Péter hozzátéve, hogy ezzel egy időben logisztikai konferenciát is szerveznek ott, annak apropóján, hogy elkészült az V. közlekedési folyosó. A konferencia célja, hogy minél több olasz logisztikai céget csábítsanak Magyarországra - mondta.
A külgazdasági szakdiplomata elmondta azt is, hogy először rendezett önálló magyar borbemutatót Olaszországban a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary) kedden. A milánói programon tizenhárom magyar pincészet (egri, tokaj-hegyaljai, szekszárdi, soproni és pannonhalmi borvidék) tartott borkóstolót több mint háromszáz olasz szakmai érdeklődőnek.
Az éttermek és szaküzletek képviselőiből, szakújságírókból és a gazdasági élet szereplőiből álló szakmai közönségnek a már az olasz piacon is ismert Tokaji Aszú és az eddig teljesen ismeretlen Leányka, Hárslevelű, Irsai Olivér, 6 puttonyos Tokaji Aszú aratták a legnagyobb sikert.
"A titok az lehet, hogy olyan speciális magyar borokat mutattunk be, amelynek nincs olasz konkurenciája, mert a fajta ott nem ismert. Nem a hipermarketekbe szeretnénk eljutni, hanem a specialitások iránt érdeklődő, jóval szűkebb fogyasztói körrel szeretnénk megismertetni a magyar borkülönlegességeket" – összegezte a rendezvény tapasztalatait Spányik Péter.
A különleges magyar fajták olaszországi bemutatkozásának ez volt az első állomása. Az ITD Hungary 2010-ben tervezi a roadshow folytatását Rómában és Triesztben.
Mint arról a héten beszámoltunk, az Ernst & Young (E&Y) nemzetközi vállalatvezetők felmérésén alapuló tanulmánya szerint a Magyarországon befektetők nagyra tartják az itt kapott minőségi szolgáltatásokat és feltételeket, bár egy sor területen változásokat sürgetnek.
Arról, hogy ezek a beruházások hány munkahelyet jelentenek, itt olvashat