2009.11.18. 15:36
Akciócsoport a pénzügyi csalások ellen az Egyesült Államokban
Kormányzati akciócsoport jött létre az Egyesült Államokban a pénzügyi csalások felderítésére és megelőzésére.
Az új testület feladata a szövetségi ügynökségek, valamint az állami és helyi hivatalok közötti együttműködés erősítése lesz a jelzálog-, és értékpapírpiaci, valamint a kormányztai élénkítő programokra elkülönített forrásokhoz kapcsolódó visszaélések feltárására.
Az akciócsoportot vezető igazságügyi minisztérium szerint a válság jelentős emelkedést hozott a gazdasági bűncselekmények számában; a szeptember végén zárult pénzügyi évben az értékpaprípiaci felügyelet (SEC) 2,4 milliárd dollár értékben szabott ki szanciókat illegális profitok visszaszerzésére, szemben a megelőző év 1,03 milliárdjával.
A korábbi elnök, George W. Bush által 2002-ben az Enron-botrány nyomán a vállalati csalások ellen létrehozott testületet felváltó csoportban az igazságügyi minisztérium és a SEC mellett mások mellett a pénzügyminisztérium, valamint a lakhatásért és városfejlesztésért felelős minisztérium is részt vesz. Az ígéretek szerint elődjénél jóval aktívabb szerepet fog majd betölteni, és ennek érdekében élére állandó vezérigazgatót is kineveznek majd.