2009.11.10. 12:45
Ellehetetlenülhet az MTV – Nemzetközi tiltakozás Bajnainál
A magyar miniszterelnöknél és államfőnél tiltakozott az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) a Magyar Televíziót érintő megszorítások ellen.
A levelet a világ legnagyobb médiaszövetségének két legfőbb vezetője, az elnök és a vezérigazgató jegyezte, a szervezet állásfoglalását pedig megküldték Pető Ivánnak, a parlament sajtóbizottsága elnökének, Majtényi László ORTT-elnöknek és Czeglédi Lászlónak, az MTV közalapítvány kuratóriumi elnökének.
A Szövetség azt kifogásolja, hogy a Magyar Televízió jövő évi költségvetését 20 milliárd forintban határozták meg. A sugárzási költségek levonása után ez az összeg 30 százalékos megszorítást jelent az eddigi költségvetéshez képest.
Számos EBU-tagszervezet néz szembe bevételük jelentős csökkenésével a gazdasági világválság miatt, de az a jelentős megszorítás, amivel a Magyar Televízió kényszerül szembesülni jövőre, messze túlmutat azon, ami pénzügyi szempontból még indokolható lenne – áll az EBU levelében.
A Szövetség úgy látja, a megszorítás alapjaiban károsítaná a közszolgálati műsorszolgáltatást Magyarországon, illetve ellehetetlenítené az MTV alapfunkcióját, amely a magyar állampolgárok szolgálata.
A szervezet hozzáteszi: sem a Magyar Rádió, sem a Duna Televízió nem részesül megvonásban. Az EBU ezért szorgalmazza, hogy a kormány vizsgálja felül az MTV-re kirótt megvonásokat, amelyeknek súlyos következményei lennének nemcsak a magyar állampolgárokra nézve, hanem az európai közszolgálati médiára is.