2009.11.17. 16:05
Fidesz: az oltóanyagból is üzletet csinál az állam
A Fidesz szerint azért drága az új típusú influenzavírus elleni oltóanyag, mert az állam ebből is üzletet csinál, a járványból is hasznot akar húzni.
Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "rosszízű biznisz áldozata lett" Magyarországon a vakcina.
A fideszes képviselő közölte: az Egészségügyi Minisztérium és a vakcinagyártó Omninvest Kft. között megkötött, hétfőn nyilvánosságra hozott szerződésből kiderül, hogy az oltóanyag ára 1.050-1.090 forint plusz áfa között van, ugyanakkor a patikákban 1.930 forintba kerül.
Ez azért van így - folytatta -, mert az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) 450 forintért vállalja egy ampulla tárolását, szállítását. Hozzátette ugyanakkor: az EKI ilyen feladatot még nemigen látott el, nem tartozik a profiljába, és megfelelő szállítókapacitással, elegendő számú hűtőkocsival sem rendelkezik.
Pesti Imre rámutatott: miközben az EKI ekkora haszonra tesz szert, a háziorvosokat arra kérik, ingyen adják be az oltást. A politikus szerint a szerződés nyilvánosságra hozatala után sem tudni, kik az Omninvest tulajdonosai.
Az Egészségügyi Minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumból - amely a megkötött szerződés egy része - annyi derül ki, hogy kik a szerződő felek, mi a szerződés típusa, tárgya, ezen kívül a bruttó érték és a szerződés időtartama.
A mindössze két sorból álló táblázat szerint az Egészségügyi Minisztérium négymillió adag pandémiás oltóanyag szállítására kötött szerződést mintegy 4,5 milliárd forint értékben a gyártóval, valamint együttműködési megállapodást kötött az EKI az Omninvesttel kétmillió adag H1N1 elleni oltóanyag patikai szállítására. A szaktárca honlapja szerint a kétmillió darabra vonatkozó szerződés ellenértékét nem a központi költségvetésből finanszírozzák, hanem "az oltóanyag értékesítéséből származó bevételből".
Az MSZP arra kéri a Fideszt, ne akarjon politikai hasznot húzni a járványból, hiszen az állam az oltóanyaggal kapcsolatos egyéb kiadásokat, a kiszállítás, a készletezés költségét, térítésmentes oltások esetén a háziorvosoknak fizetendő összeget fedezi az oltóanyag ára és a patikában fizetendő díj különbözetből.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője kedden ezt a fideszes Pesti Imre sajtótájékoztatójára reagálva közölte az MTI-vel. Szerinte a Fidesz kommunikációjával nap, mint nap elbizonytalanítja az embereket, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy "a H1N1 sikeres járvány legyen Magyarországon".
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője kedden ezt a fideszes Pesti Imre sajtótájékoztatójára reagálva közölte az MTI-vel. Szerinte a Fidesz kommunikációjával nap, mint nap elbizonytalanítja az embereket, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy "a H1N1 sikeres járvány legyen Magyarországon". -->