2009.11.12. 08:09
Közös MSZP-MDF-SZDSZ-jelölt? Inkább csak Budapesten jöhet szóba
Valószínűbb, hogy egy közös, MSZP-SZDSZ-MDF-támogatással bíró főpolgármester-jelölt induljon a fővárosban, mint hogy egy hasonló, hárompárti összefogással indított miniszterelnök-jelölt méresse meg magát a tavaszi országgyűlési választásokon – írja a Népszava.
Az MSZP Budapesten a legesélyesebb főpolgármester-jelöltet támogatja - mondta a lapnak Molnár Zsolt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke, fővárosi kampányfőnök.
Úgy vélte: jelenleg reálisan egy szocialista jelölt köré teremthető meg ez a széles körű összefogás, a párt fővárosi szervezeteiben pedig Horváth Csaba leköszönő főpolgármester-helyettes mögött van a legerősebb támogatottság - számol be a hirado.hu a Népszava cikke alapján.
Hozzátette: alapvetően egy MSZP-SZDSZ közös jelöltben gondolkodnak, aki szocialista politikus, de ha ehhez a személyhez és főként a szocialisták programjához az MDF is partner lesz, nyitottak a hárompárti egyeztetésre.
Mint korábban beszámoltunk róla, a szabad demokraták elnöke vetette fel, hogy Bokros Lajos lehetne az MSZP, az MDF és az SZDSZ közös kormányfőjelöltje. A javaslatot az MDF komolytalannak nevezte.