2009.11.30. 15:22
Sólyom bejelentette: Bővít a Hankook
Hankook Tire bővíteni akarja dunaújvárosi üzemét - mondta a dél-korai látogatáson tartózkodó Sólyom László köztársasági elnök hétfőn magyar újságíróknak Szöulban.
Az államfő hangsúlyozta: a vállalat nagyon elégedett, nagyon jó beruházásnak tartja dunaújvárosi gyárát, és bővíteni akarja.
Mint arról a Világgazdaság szeptember 9-én beszámolt, közel fél évvel korábban, már szeptemberben megkezdődik a rácalmási Hankook-gyár második ütemének építése. A 230 millió eurós beruházás révén a gyár 2011 végére megkétszerezheti kapacitását, így a kibocsátott abroncsok száma meghaladhatja az évi tízmillió darabot. Lapunk értesülései szerint az új üzembe felső kategóriás, nagy teljesítményű – köztük valószínűleg defektmentes – abroncsok termelését telepíti a Hankook Tire.
A gazdasági és pénzügyi világválság hatására a Hankook tavaly úgy határozott, hogy egy évvel – 2010 első fél évére – elhalasztja a beruházás kezdetét, ám a koreai és a kínai gyárak távolsága, valamint az európai piaci igények miatt kénytelen volt módosítani ezt a tervet. Emellett a foglalkoztatottak száma is több lesz a kezdeti 1500 fős elképzelésnél. A jelenleg 1250 embernek munkát adó gyár 2012-től kétezer alkalmazottal dolgozik majd.
Annak érdekében pedig, hogy megfelelően képzett munkaerőhöz jusson, a cég összefogott a Dunaújvárosi Főiskolával, és az év elején megkezdődhetett a gumiipari mérnöki szakképzés. Ugyanakkor a társaság augusztus 31-én a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola közreműködésével elindította az abroncsgyártói szakképesítést adó OKJ-s képzést is. Az idén négy ilyen tanfolyan indul, és mintegy 120 szakembert képeznek ki. A sikeres vizsgázók elhelyezkedése biztosított a Hankook Tire-nél.
A Hankook Tire Magyarország Kft. 2007 nyarán kezdte meg a termelést, és az első ütemmel az összesen 500 millió eurós beruházás több mint 60 százaléka valósult meg. A termelőkapacitás a múlt év októberére érte el a napi 15 ezer darabot. A gyár kapacitáskihasználtsága az első fél évben 90 százalék körül alakult, így – a tavalyi négymillió után – az idén akár ötmillió gumiabroncs is készülhet a koreai vállalat első európai egységében.