2009.11.06. 21:32
Stumpf: Nem szeretem ha a félelem kufárai uralják a politikát
A leköszönő politikai elit már nincs a figyelem középpontjában; már mindenki a változások irányára kíváncsi - mondta Stumpf István.
A startpisztoly már tavaly március 9-én, a szociális népszavazás után eldördült.
A szocialisták azóta tisztában vannak azzal, hogy nem nyerhetik meg a választást, Gyurcsány Ferenc lemondása ennek egyértelmű szimbóluma volt. Hogy a válságkezelő kormány arra rendezkedett be, hogy megpróbálja az ország működőképességét fenntartani, és közben azzal a politikai árral nem számol, amit ezért a baloldalnak fizetnie kell, ez azt jelezte, hogy már régóta tisztában van azzal, a választásokat az MSZP elveszíti - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Századvég Alapítvány elnöke.
Stumpf hozzátette: Ott folytatja Gyurcsány Ferenc, ahol a lemondásakor abbahagyta. Nem szeretem, ha a félelem kufárai uralják a politikát egy olyan időszakban, amikor egyébként is van mitől félni.
A szociális gondok, a társadalmi feszültségek és a folyamatosan eluralkodó erőszak olyan folyamatok, amelyeket csak jó kormányzással lehet kordában tartani, nem pedig ráolvasással.