2009.11.19. 09:55
Sztrájk lehet decemberben Ferihegyen
December második hetétől kezdve három reptéri vállalatnál is rövid sztrájkok sorozatára kell készülni, ha nem születik megállapodás a reptéri cégek által felmondott kollektív szerződések újrakötéséről – közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).
A LESZ azért javasol intenzív, napi rendszerességű egyeztetéseket a Malév Ground Handling Zrt (GH), a Budapest Airport Zrt. (BA) és a Repülőtéri Üzemanyag-Kiszolgáló Kft. (RÜK) vezetésével, mert egyik – a korábbi kollektív szerződést egyoldalúan felmondó – cégnél sem volt érdemi előrelépés a több mint egy éve húzódó tárgyalások során – áll a LESZ közleményében.
Amennyiben nem sikerül megállapodni a kollektív szerződésekről, a LESZ december második hetétől kezdve rövid munkabeszüntetések sorozatával meg fogja akadályozni egyes repülőjáratok fel- és leszállását a Ferihegyi Repülőtéren.
A szakszervezet emlékeztet rá: a jelenleg érvényes szabályozás értelmében elég néhány órával korábban bejelentenie munkabeszüntetését, azonban az utasokat az érdekképviselet a kellő időben tájékoztatni fogja, amennyiben ezt a menedzsment nem teszi meg.