2009.12.29. 13:01
Az áfaemelés és a válság együtt sújtott le a kereskedőkre
Az év első három negyedében a háztartások fogyasztási kiadásainak csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a magyar gazdaság teljesítményének visszaesése.
A kereskedelem decemberi forgalma elmarad a tavalyi és a tavalyelőtti szinttől. Az pedig különösen figyelemre méltó, hogy a harmadik negyedévben a háztartások fogyasztása a 2008-as harmadik negyedévinél 9,8 százalékkal alacsonyabb volt, és 3,2 százalékkal maradt el az idei második negyedéves szinttől – foglalta össze a Világgazdaságnak a hazai kiskereskedelem idei trendjeit Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
A kedvezőtlen tendenciákat a szakember a magasabb áfakulcsnak tulajdonítja, és annak, hogy a lakosság tartalékai kimerültek. Ezt tetézte a válság, és az utóbbi kettős hatása már tavaly októberben is érezhető volt, igaz, idén októberben még az egy évvel korábbi igen gyenge bázisnál is nyolc százalékkal kisebb értékesítést produkált a kiskereskedelem.
Nem is csoda, hogy az elmúlt két év során 8 ezer üzlet szűnt meg, 2008 végén már csak 158 ezer kiskereskedelmi értékesítő hely működött, és ez egyben a kisvállalkozások jelentős visszaszorulását jelenti. Vámos György attól tart, hogy az üzletbezárások a jövő évben is folytatódnak.
Némi reményre ad ugyanakkor okot az Opten céginformációs szolgáltató elemzése, amely szerint július elseje óta kevesebb kiskereskedelmi céget számoltak föl, mint a múlt év második felében.