2009.12.22. 15:31
Fidesz közeli közgazdászok a büdzséről: Trükkös!
Húsz olyan "költségvetési trükköt" tartalmaz a jövő évi költségvetést bíráló közgazdászok által készített kiadvány, amelyek szerintük befolyásolják a hiány mértékét - derült ki a keddi sajtótájékoztatón közreadott dokumentumból.
A 29 közgazdász, akik még november végén felszólították a parlamenti képviselőket: ne szavazzák meg a 2010-es költségvetést, kedden a Hotel Marriottban ültek tárgyalóasztalhoz a Fidesz képviselőivel közölte a párt honlapja.
Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője november 28-án nyílt levélben szólította fel az országgyűlési képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetési javaslatot, "ne sodorják újabb veszélybe az országot".
A találkozó után tartott sajtótájékoztatón Járai Zsigmond volt jegybankelnök - a füzetben foglaltakra utalva - azt mondta: a jövő évi büdzsében a GDP-csökkenés alul, az adóbevételek pedig túl vannak tervezve, az idei kiadásokból néhány tételt áttoltak jövőre, és az állami vállalatok veszteségei egyáltalán nem szerepelnek benne.
A cikk teljes terjedelemben, valamint a teljes jelentés a büdzséről itt olvasható!