Meg kell szűntetni a lánctartozást

A fedezetkezelésről szóló kormányrendelettel kapcsolatban az ÉVOSZ-nak - de más szervezeteknek is - számos jogi, szakmai kifogása volt és van. Ezeket a jogalkotónak tételesen megküldték. Az egyik az, hogy a fővállalkozót olyan viszonyba kényszeríti, amely kívül áll az ő szerződéses kapcsolatán.

A fővállalkozó a saját alvállalkozójával szerződik, de az alvállalkozó alvállalkozója, és a lánc további szemei már függetlenek a fővállalkozótól. Mégis a fővállalkozónak kell begyűjtenie a teljes lánctól a kifizetés igazolását, a végszámlát ugyan is csak ennek birtokában nyújthatja be. Mi van akkor, ha egy al-alvállalkozó megtagadja a kifizetését elismerő nyilatkozatot? - tette fel a kérdést az elnök. A fővállalkozónak ugyanis nincs eszköze a vele szerződéses kapcsolatban nem álló vállalkozóval szemben fellépni.

A megrendelők csodafegyvere a feltétlen bankgarancia. Egy nagyobb munkánál több százmillió forintra szól a garancia, amelyet a munka végeztekor teljesen jogszerűen, ám minden valós indok nélkül - vagy éppen mondva csinált indokkal - lehív a megrendelő. Ezután a munkát elvégző cég szaladhat a bíróságra, ahol néhány év múlva igazat is adnak neki. Viszont a bankgaranciát lehívó projekt cég addigra kiüresedve várja a végrehajtót. Vagyis egy szabályos jogi eszköz a jogtalanság eszközévé válik.

A gyors bírósági eljárás, a büntethetőség megteremtése az ilyen esetekre inkább előre vinné a lánctartozások felszámolását, mint a fedezetkezelő mostani szabályai - tette hozzá Tolnay Tibor.

Az árak sem hagyhatók figyelmen kívül, ha a lánctartozás kerül szóba. Aki a négymilliárd forintba kerülő munkát elvállalja három és fél milliárdért, előre tudja, hogy nem fogja maradéktalanul kifizetni az alvállalkozóit. A fedezetkezelő mit tesz akkor, ha neki kell a kisebb összegből kifizetni a többet? Erre nincs jogszabály. Az így gondolkodó fővállalkozó ma azzal intézi el az ügyet, hogy felajánl egy kisebb összeget az alvállalkozójának, aki a veszett fejsze nyele elv alapján elfogadja, mert még így is több pénzhez jut, mint amire egy több éves pereskedés végén számíthat.

Az árak miatt kell gyakran áttervezni az épületeket. Miután a rendelkezésre álló összegből nem lehet felépíteni, a közbeszerzés eredménytelen lesz, és megkezdődik a lefaragás, hogy a létesítmény bele férjen a keretbe. Ha a projektet jóváhagyta az unió, akkor külön gond, hogy kevesebb tartalom kerül annyiba, mint amennyit eredetileg a többre kalkuláltak.

Az építőipar másik problémája a fekete, illetve szürke foglalkoztatás, aminek újra csak köze van az árakhoz. A valós kereset valamennyi közterhe nem fér bele a vállalási árba, ezért lesznek vállalkozók azok, akiknek amúgy alkalmazottaknak kellene lenniük. A mai magyar építőipari piacon 27 olyan cég található, amely többet foglalkoztat 250 főnél, az ennél kisebb vállalkozások száma viszont közelít a százezerhez. A pénzük egy részét - vagy netán egészét - zsebbe kapó kényszervállalkozókat kellene vissza terelni a legális szférába, vagyis az alkalmazotti létbe - vélte az elnök. Ennek egyik eszköze lehetne az, hogy a közbeszerzési ajánlatok értékelésekor előnyt élvezne az, aki saját munkásokkal, közterhekkel növelten, dolgozik. A mérlegből ez egyértelműen kiderül.

Az ÉVOSZ a maga eszközeivel harcol ezért. Megkötötte az ágazati kollektív szerződést, elfogadtatta azt a miniszterrel, így az reprezentatívvá vált. Meghatározta a szakszövetség az ajánlott minimál bért is.

Az építőipar megrendelése - így a teljesítménye is - évről évre csökken. Az uniós projektek ellenértékeként a közel kétezer milliárd forint 7,6 százaléka kifizetése történt meg eddig. Ha az EU befogad egy projektet, akkor további 8-10 hónap, amire megjelenik a közbeszerzési felhívás. Az alul tervezés, és a vesztes vállalkozó jogorvoslata tovább növeli azt az időt, amely az építés kezdetéig tart.

A szakma gondja a képzés is. Uniós támogatással létrejönnek azok a képzési központok, amelyekben a kor szintjén álló anyagok, eszközök használatára képezik ki a fiatalokat. Viszont nincsenek megfizetve az oktatók, így nem biztos, hogy azok tanítanak ott, akikre szükség lenne. Az építőipari hivatalos bér pedig elijeszti a jobb képességű fiatalokat az építőipari szakmáktól. Évekkel ezelőtt - amikor sok építőipari szakmunkás hiányzott - Németországban olyan ösztöndíj-rendszert alkottak, amely ugyancsak vonzóvá tette ezeket a szakmákat. A képzés irányát ma a kivitelező cégek megkérdezésével próbálják meghatározni az illetékesek, ebből pedig az derül ki, hogy máris túlképzés van az iskolákban. Valójában a majdani feladatokhoz kell mérni a szükségletet.

Jó példa erre a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése. Az erőmű vezetése konzultációt tervez az ágazat képviselőivel, ennek célja, hogy közösen és még időben határozzák meg a majdani munkaerő szakképesítésével, létszámával kapcsolatos igényeket. Például hány minősített hegesztőt kell kiképezni addigra, amíg a következő évtized közepén szükség lesz rájuk.