2009.12.28. 10:20
Mennyit buktak idén a devizaadósok?
Minden szempontból nagyon rossz évet zártak 2009-ben a hazai devizaadósok. Sem az árfolyamok alakulása, sem a kamatok mozgása nem kedvezett az idegen fizetőeszközben tartozó hazai háztartásoknak, ám meglepő módon az előbbi nyomott kevesebbet a latban.
Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy tavaly – a december 23-ig terjedő időszakot figyelembe véve – a frankkal kevésbé jártak rosszul a hazai devizahitelesek, mint a közös európai fizetőeszközzel.
A svájci frank 185,6 forintos átlagárfolyama ugyanis „csak” 11,4 százalékkal haladta meg a 2008-ban produkált szintet, az euróban eladósodott ügyfeleknek viszont az egész évre vetítve 16,8 százalékkal magasabb árfolyammal kellett kalkulálniuk, mint az előző tizenkét hónapban.
Az árfolyamokban a mélypont ugyanakkor mind a két devizanemnél azonos időpontban következett be: március 5-én egy euróért 316,4, egy svájci frankért pedig 215,4 forintot adtak a bankközi devizapiacon.
A csúcs időpontjában viszont mutatkozott némi eltérés: az euró október 19-én zárt a forint szempontjából legjobb, 264,4 forintos szinten, míg az alpesi deviza augusztus elején fejezte be a legkedvezőbb, 173,4 forintos szinten a kereskedést. Önmagukban a devizapiaci események ugyanakkor nem lettek volna elegendők a devizában eladósodott lakossági ügyfelek helyzetének megingatásához.