2010.01.19. 10:08
A nyugdíjrendszer átalakítása nem megy egyik napról a másikra
Svédországban tíz év alatt dolgozták ki és vezették be a ma svéd típusúként emlegetett nyugdíjrendszert, azt a magyar viszonyokra szabni biztosan nem megy egyik napról a másikra - mondta az MDF szakpolitikusa
Olyan nyugdíjrendszer legyen Magyarországon, ami hosszú távon fenn tud maradni, és nem kell attól tartani, hogy összeomlik – jelentette ki Pusztai Erzsébet a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
Az MDF szakpolitikusa hangsúlyozta: ott tíz év alatt dolgozták ki a nyugdíjrendszert, 1985-ben vizsgálták meg először, mit kellene tenni az ügyben.
Íme a Fidesz nyugdíjjal kapcsolatos terve!
Pusztai cáfolta azt, hogy ha bevezetnék a svéd típusú nyugdíjrendszert, 20 százalékkal csökkennének a nyugdíjak. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy nagyon komplex rendszer, nem lehet egyik napról a másikra bevezetni.
Hangsúlyozta: nem igaz az sem, hogy abban a rendszerben az állam ne egészíthetné ki a saját befizetéseket. Mint mondta: a felosztó-kirovó biztosítást alakítják át úgy, hogy minél többet számítsanak a saját befizetések.
Beszélt arról is: házastársaknál lehetőség van arra, hogy a két nyugdíjat összeadják, majd megfelezzék, így férj és feleség ugyanazt az összeget kapja, akár a házastársa halála után is.
Kórózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára ugyanebben a műsorban azt mondta: a kormány meghozta azokat a lépéseket, melyek után szükségtelen bevezetni bármiféle külföldi modellt.