2010.01.19. 12:51
Megbukott egy EU-biztosjelölt
Rumjana Zseleva, Bulgária EU-biztosjelöltje visszalépett, miután meghallgatásán összeférhetetlenségi aggályok merültek fel.
Zseleva nem csak a biztosi posztról, de külügyminiszteri tisztségéről is lemondott. A jelölt szerint nem jelentett gondot, hogy korábban a Global Consult cég vezetőjeként dolgozott, az uniós képviselők azonban máshogy látták a helyzetet.
Egy bolgár képviselő azt állította, hogy Zseleva még a tavalyi évben is érdekel volt a cég működésében. Bármilyen, korábban nem közölt pénzügyi érdekeltség összeférhetetlenséget okoz a biztosok esetében. És bár Zselevát tisztázták a vádak alól, hozzáértése is kérdésessé vált meghallgatása során – tudósít a BBC.
A bolgár jelölt a humanitárius segítségért felelt volna az EU-ban és lemondása jelentős politikai feszültséget generált Strasbourgban. A jobbközép erőket tömörítő Európai Néppárt vezetője azt állítja, hogy Zseleva politikai harc áldozata lett.
Ugyanakkor a brit munkáspárti képviselőket vezető Glenis Willmott az ügy kapcsán úgy fogalmazott: a józan ész győzött. Mint mondta, Zseleva nem bizonyította be, hogy megfelelő hozzáértéssel rendelkezik a területen. Szófia már be is mutatta új jelöltjét, a posztot várhatóan a Világbank alelnöke, Krisztalina Dzsordzseva tölti be majd.
Az Európai Parlament január 26-án szavaz az új biztosok személyéről.