2010.01.16. 10:23
Megérkeztek a magyar mentők Haitire
Megérkezett Haiti fővárosába helyi idő szerint pénteken késő délután a Baptista Szeretetszolgálat által vezetett hétfős mentőcsapat - tájékoztatott Révész Szilvia, a szervezet szóvivője. Közben megérkezett a dominikai fővárosba a Magyar Református szeretetszolgálat egészségügyi csoportját szállító repülőgép is.
Révész Szilvia szerint a baptista mentőcsapat tagjai a hosszú, viszontagságos út után a központi bázisukat építik ki a földrengés sújtotta Haiti fővárosában. A helyi partnerszervezet már várta a helyszínen baptista csoportot: az előzetes tervek szerint az orvosok és ápolók egy épen maradt klinikán fogják ellátni az áldozatokat, a speciális mentősök pedig a túlélők mentésében segítenek majd a fővárosban.
A csapat humanitárius szakembere a "Fogadj Örökbe" jelképes gyermektámogatási programot készíti elő a földrengés sújtotta országban - közölte Révész Szilvia.
[caption id="" align="alignleft" width="850"] Több százezer áldozat is lehet
[/caption]
Közben landolt pénteken a Dominikai Köztársaságban a Magyar Református Szeretetszolgálat egészségügyi csoportját szállító repülőgép. Leszállás után a csoport tagjai bejelentkeztek az országba, felvették a kapcsolatot a helyi szervezőkkel. Osgyán Dániel, a csoport vezetője arról tájékoztatott, hogy az ENSZ a dominikai főváros egyik kórházában gyűjti össze a Haitibe igyekvő mentőcsapatokat. Sokan várnak az útra, s nem könnyű bejutni Haitiba. Még nem dőlt el, hogy a magyar mentőcsoport mikor és hogyan - légi úton vagy szárazföldön - jut el Haitiba, de erre hamarosan fény derül - mondta Osgyán Dániel.
A Magyar Református Szeretetszolgálat csoportja tizenhárom főből áll. A csoportvezetőn kívül háromfős technikai személyzet, öt orvos, négy kutyás segítő, illetve három mentőkutya van a csoportban. A csoport a túlélők megtalálását, kiszabadítását és ellátását is végzi majd. A küldöttség kötszert, gyógyszert, infúziót, emelő, vágó eszközöket visz magával, s várhatóan több, mint egy hetet tölt a területen.
A haiti egészségügyi miniszter szerint a keddi földrengés halálos áldozatainak a száma meghaladja az ötvenezret, a belügyminiszter pedig azt állítja, hogy a kétszázezret is elérheti a halottak száma.
Alex Larsen haiti egészségügyi miniszter a romba döntött fővárosban, Port-Au-Prince-ben tartott sajtótájékoztatót, s arról beszélt, hogy több mint 50 ezren haltak meg a hetes fokozatú földrengésben, és 250 ezren megsérültek. Larsen szerint a főváros épületeinek közel hetven százaléka romba dőlt, és 1,5 milliónyian maradtak hajlék nélkül.
Paul Antonine Bien-Aime haiti belügyminiszter a brit hírügynökségnek nyilatkozva azonban ennél is súlyosabbra becsülte a tragédiát. "Már körülbelül ötvenezer holttestet gyűjtöttünk össze. Arra számítunk, hogy összességében száz- és kétszázezer között lesz a halottak száma, habár sosem tudjuk meg a pontos számukat" – mondta a belügyminiszter. Aramick Louis közbiztonságért felelős államtitkár azt mondta, hogy eddig közel negyvenezer áldozatot temettek el tömegsírokba.