Hírek

2010.02.01. 17:17

A fűtési szezon végéig nem árverezhetők el a lakott ingatlanok

Április 15-ig, a fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok - jelentette be a kormány döntését Kiss Péter. A társadalompolitikai miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón azt is elmondta, hogy a tilalom keddtől lép életbe.

BAMA

Kiss Péter azt mondta: számos intézkedést hoztak már az ügyben, de véleménye szerint most egy olyan újabb kiskaput csuknak be, amely a végrehajtáson kívüli értékesítés lehetőségét is felfüggeszti erre az időszakra. Erre az intézkedésre azért volt szükség, hogy akik nem tudják fizetni a törlesztőrészleteiket, azok ne a téli hidegben veszítsék el az otthonukat - közölte.

Azt mondta, az e tárgyban hozott legutóbbi törvénymódosítás arról szólt, hogy december 1-je és március 1-je között nem lehet senkit kilakoltatni, de az nem vonatkozott a lakáshitel-szerződésekben rögzített feltételekkel történő árverezésekre.
 
Kitért arra is, hogy január 1-jétől olyan szerződést sem lehet kötni, amely az "árverezésen kívüli megoldással" ilyen nehéz helyzetbe hozná a lakástulajdonosokat.
 
A kormány álláspontját ismertetve úgy fogalmazott, hogy a hiteleket mindenkinek törleszteni kell, de hangsúlyozta, hogy emellett a bajbajutottaknak is segítséget kell nyújtani.
 
Utalt arra is, hogy az önkormányzatoknak elővásárlási jogot biztosítottak, hogy úgy vásárolhassák fel a bajbajutottak lakásait, hogy az ott lakó családok egy szerény lakbérért az otthonukban maradhassanak.
 
Kitért arra is, hogy ha az adós kéri, akkor a korábbi harminc napon túl további hatvan nappal meghosszabbítható az az időtartam, ameddig nem kell elhagynia a lakást. Megjegyezte, hogy lehetőség van elektronikus APEH-árverésre is, amely széles körű átláthatóságot biztosít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kpi.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva