2010.02.10. 14:34
A Warnernek elege van az ingyenes zenei oldalakból
A Warner Music bejelentette, hogy a jövőben nem engedélyezi az égisze alá tartozó zenei anyagok közlését az ingyenes zenei oldalak számára.
Az olyan oldalak, mint a Spotify, a We7 és a Last.fm több millió dalt kínálnak azonnal meghallgatható, de legálisan nem menthető (streaming) formában. A négy legnagyobb zenekiadó egyike, a Warner Music a jövőben az ilyen portálok számára nem engedélyezi zenéinek felhasználást, mert ez megfogalmazása szerint "egyértelműen árt az iparágnak".
A Spotify 6 európai országban 7 millió felhasználóval működik és a tervek szerint hamarosan az Egyesült Államokban is elérhető lesz. A látogatók 95 százaléka az ingyenes zenehallgatást választja, a dalok között elhangzó reklámokból tartja fent magát az oldal. 250 ezren használják az előfizetéses szolgáltatást, amely lehetővé teszi a zenék rögzítését reklámok nélkül.
A BBC szerint egyelőre nem világos, hogy a döntés nyomán a Warner Music a már interneten elérhető zenéket is törli-e. A vezérigazgató elmondta: a vállalat az előfizetéses zenei szolgáltatásokat választja. Edgar Bronfman Jr. úgy véli, hogy a potenciális előfizetők száma eltörpül azoké mellett, akik jelenleg az iTunes-on vásárolnak zenét. Az átalánydíjas webes zene előfizetés a Warner vezére szerint több száz millió vagy akár milliárd felhasználót is magához csábíthat és ez az üzleti forma sokkal kifizetődőbb, mint az iTunes vagy az Amazon által alkalmazott dalonkénti díj.