2010.02.18. 15:44
Információt szeretnénk, de az eladókban nem bízunk - Felmérés
Szinte mindenki igényelné a részletesebb tájékoztatást, de senki sem gondolja, hogy ezt az eladók képesek lennének megadni – áll az áruházi informatikával foglalkozó Laurel Csoport kutatási jelentésében.
Óriási a hazai vásárlók információéhsége, a vevők a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt gyakran inkább lemondanak a vásárlásról. A szakértők szerint megoldást az információs terminálok bevezetése jelenthet.
Átfogó, nem reprezentatív felmérés készült a hazai vásárlók információs igényeiről. Ebből kiderül, hogy a válaszadók közel 90 százaléka igényelné, hogy több információhoz jusson a termékről az áruházakban. Ez számukra annyira fontos, hogy több mint 90 százalékuk már mondott le vásárlásról azért, mert nem kapott elegendő információt a kívánt termékről − ismertette a felmérés eredményeit a Laurel Számítástechnikai Kft. vezetője.
Bessenyei István rámutatott, bár a megkérdezettek 61 százaléka igényelné a több eladót az áruházakban, mindössze 10,5 százalékuk gondolja úgy, hogy az áruházak eladó személyzete jól képzett – 41,8 százalékuk képzetlennek, míg 47,8 százalékuk szerint éppen csak kielégítően képzettnek gondolja az üzlet munkatársait.
A cikk nem ért véget, lapozzon!