2010.02.08. 12:52
Irán beindítja az urásndúsítást
Irán hétfőn levélben tájékoztatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy megkezdi uránkészletének húsz százalékosra történő dúsítását. Ezt vasárnap este jelentette be Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője.
Az ország középső részén lévő natanzi urándúsító létezéséről a világ 2002 óta tud. A legismertebb ilyen jellegű iráni létesítmény. A központ a NAÜ ellenőreinek a felügyelete alatt van. Az üzemben több mint nyolcezer centrifugát tárolnak, ezekből négyezerhatszáz működik.
Szalehi azt is bejelentette vasárnap este, hogy az ország tíz új urándúsító üzemet épít az iráni időszámítás szerint március 21-én kezdődő új évben. Erről a bejelentésről csak hétfőn adott hírt honlapján az Alam állami televízió.
Teherán már novemberben bejelentette, hogy atomprogramjának egy jelentős lépéseként tíz új urándúsító üzemet tervez építeni, de akkor még nem közölték, hogy ezt mikor kiviteleznék.