2010.02.23. 13:12
Jó hír a tejeskávé kedvelőinek
Nem befolyásolja az antioxidánsok felszívódásának hatékonyságát a kávéhoz adott tej – bizonyították be a Nestlé kutatóközpontjának tudósai.
A mértékkel fogyasztott kávé pozitív élettani hatását számos korábbi kutatási eredmény támasztotta alá, arról azonban, hogy a hatás mennyiben változik, ha a kávét tejjel, cukorral vagy krémesítőkkel fogyasztjuk, eddig kevés információnk volt.
Az antioxidánsok az anyagcsere során természetesen és a kedvezőtlen környezeti tényezők (pl. dohányzás, helytelen táplálkozás) következtében keletkező szabad gyököktől védik a szervezetet.
A Nestlé svájci kutatóközpontjában három különböző kávézási szokással rendelkező csoportot vizsgáltak. Az egyik csoport 10 százalékos zsírtartalmú tejjel, a másik cukorral, a harmadik növényi eredetű krémezővel ízesített instant kávét fogyasztott. Az eredmények a tejes és az édes kávékülönlegességek híveinek sem okoznak csalódást: bebizonyosodott ugyanis, hogy a tej, a cukor és a krémező hozzáadása sem rontja az antioxidánsok felszívódásának hatékonyságát.
„A hazai fogyasztói szokásokat kutatva kiderült, hogy minél rövidebb ideje iszik valaki kávét, annál több tejet tesz a feketéjébe. Úgy tűnik, az ötödik év a vízválasztó: azok közül, akik ennél rövidebb ideje feketéznek, minden harmadik ember tejjel issza a kávéját. A táplálkozástudományi szakemberek legfeljebb napi 2-3 csésze kávé elfogyasztását javasolják.” – mondta Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé Hungária dietetikusa.