2010.02.12. 13:06
Készül a Jobbik kormánylistája
Árnyékkormány felállításába kezdett a Jobbik; elsőként az általuk a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) élére szánt Pősze Lajost, a párt szakpolitikai igazgatóját mutatták be a nyilvánosságnak.
Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a minisztériumi struktúra kialakításánál a hatékonyság, a jól irányíthatóság és a szakmaiság volt a legfőbb szempontjuk. A tárcák felállításánál igyekeztek megtalálni az „arany középutat”, mivel egyaránt el szeretnék kerülni a széteső kormányzást eredményező decentralizáltságot, valamint a szakmai érdekeket maga alá gyűrő, túlzott politikai koncentrációt.
A Jobbik kormányra kerülése esetén tíz, többé-kevésbé ma is meglévő minisztérium felállítását tervezi, kiegészítve a struktúrát egy, a határon túli magyarok ügyével foglalkozó, illetve egy egyházügyi kérdésekkel megbízott tárca nélküli miniszterrel.
Vona Gábor ismét megerősítette, hogy a Jobbik kormányzásra készül, ezért dolgoznak több ezren „hóban-sárban” is. A párt elnöke a közvélemény-kutatások alapján kételkedőknek azt üzente, hogy a Jobbikot a tavalyi EP-választások előtt is „jócskán alábecsülték”, ezért azok gyaníthatóan most is „hamis képet” mutatnak, néhány esetben pedig szerinte a felmérések politikai manipulációja is feltételezhető.
A demokrácia megcsúfolásának nevezte, hogy 60 nappal a választások előtt a parlament két nagyobb pártja sem programmal, sem lehetséges minisztereinek nevével nem állt még elő. A Jobbik ezzel szemben „nem árul zsákbamacskát”, hanem „nyílt lapokkal” játszik. Koncepciójuk szerint a MeH látná el a titkosszolgálatok irányítását, szemben a Fidesz sajtóban megjelent elképzeléseivel, amelyek a fegyveres szervek és a titkos szolgálatok összevonásáról szólnak.
A tárcák között felállítanák az Önkormányzati és Igazságügyi Minisztériumot, a Gazdasági és Informatikai Minisztériumot, a Szociális Család- és Munkaügyi Minisztériumot, valamint a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot, amelynek a "reprezentatív feladatok" mellett minél több külföldi piacot is kellene szereznie a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar termékeinek.
A Pénzügyminisztériumról leválasztanák a nemzeti vagyonkezelést, továbbá szükségesnek tartanak egy „viszonylag koncentrált” oktatási, kulturális, ifjúsági és sport ügyekkel foglalkozó minisztériumot is, amelynek célja a magyar nemzettudat helyreállítása lenne. Vona Gábor szerint ugyanis a „nemzettudat szétverése” vezetett a jelenlegi „katasztrofális” gazdasági, közbiztonsági, közigazgatási helyzethez, illetve ez okolható a nyugdíjak, az egyetemek, és a kórházak rossz állapota miatt is.
A párt a fentiek mellett megtartaná a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumot, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, valamint az Egészségügyi Minisztériumot.
A jobbik kormányfőjelöltje megjegyezte: visszaállítanák a közigazgatási államtitkári tisztséget, a politikai államtitkárokat pedig miniszter-helyettesnek neveznék.
Az általuk a MeH élére szánt Pősze Lajosról azt mondta, hogy a Magyar Gárda megalakulása idején ismerték meg egymást, akkor alakult ki közöttük baráti viszony, a miniszterjelölt később személyes tanácsadója is lett és a Jobbik programjának megalakításában is „oroszlánrésze volt”.