2010.02.13. 14:26
Megfelezné a minisztériumok és a politikusok számát a Fidesz
A minisztériumok számának csökkentésére készül a Fidesz, s a pártban úgy vélik: már az idei önkormányzati választásokra megvalósulhat a politikusfelezés.
Többé-kevésbé már hivatalos álláspont, hogy a Fidesz csúcsminisztériumokat hozna létre. Akad azonban olyan forgatókönyv is, amely azzal számol, hogy tavaszra a gazdasági, társadalmi bajok további sűrűsödése miatt a stabilitás válik a legfőbb szemponttá. Ez esetben minimális változtatással - például a Belügyminisztérium visszaállításával - maradna a jelenlegi rendszer - értesült a Heti Válasz.
A kormányzás-előkészítés szakemberei azonban egyelőre valószínűbbnek tartják az alaposabb változást. A radikális tárcacsökkentés hívei szerint a lépés nemcsak megtakarítást eredményezne, hanem logikus kiteljesedése lenne a rendszerváltás óta tartó folyamatoknak. Ugyanis minden ciklusban létrejöttek kormánykabinetek, amelyek egy-egy kiemelt terület minisztereinek egyeztetési fórumaként szolgáltak.
A csúcsminisztériumokban a részterületeket felügyelő, a politikából érkező államtitkárok között lesz egy "egyenlőbb", ő kvázi miniszterhelyettesként dolgozik majd. Újra kineveznek közigazgatási államtitkárokat - ez ismét a köztisztviselői pályafutás csúcsa lenne. A 2006-os választások után e pozíció megszűnt, s főosztályvezetői szintig lemenően politikai kinevezettek foglalták el az irodákat.
Az új állami struktúrákkal kapcsolatban a leggyakrabban felbukkanó kérdés, hogy sor kerül-e az Orbán által többször megígért "politikusfelezésre", azaz a parlament és az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentésére. A dolgok jelenlegi állása szerint az Országgyűlés létszámának lefaragása (200 főre csökkentése) legkorábban 2014-től léphet életbe, a fővárosi, nagyvárosi, megyei közgyűlési képviselők létszámának csökkentése azonban akár már ősszel aktuális lehet.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!