2010.02.10. 09:50
Mi ez? - Gyenge ipar mellett szárnyalt az exportunk
A kedvező külkereskedelmi számok ellenére aggasztó jeleket látnak a növekedésre nézve a szakértők. Egyelőre azt sem látják át, mi okozta az ipari adat és az export közötti ellentmondást.
Decemberben a kivitel 8,8 százalékkal bővült 2008 utolsó hónapjához képest, míg a behozatal 1,3 százalékkal csökkent euróban mérve – jelentette a KSH. Mindkét statisztika 2008 szeptembere óta a legkedvezőbb, novemberben még az export 9, az import 3,3 százalékkal zsugorodott, de a múlt év elején még 30 százalék körüli mínuszok is előfordultak.
A bővülés természetesen csak viszonylagos, hiszen messze a válság kitörése előtti szint alatt van a forgalom. Éves átlagban így a kivitelben 18,7, a behozatalban 25,2 százalékos zsugorodást regisztrált a hivatal, a 2001-ig visszamenő adatsorban pedig nem fordult elő csökkenés egyik irányban sem.
2009-ben a kivitel jobb teljesítménye miatt a külkermérleg hatalmas, közel 4,6 milliárd eurós többletre tett szert, ez szintén példátlan a magyar gazdaság történetében. Ehhez a december 375,4 millióval járult hozzá, míg egy évvel korábban ugyanekkor 81 milliós deficit keletkezett. Az elemzők bő százmillió euróval kisebb többletre számítottak, egyértelműen az export teljesítette túl a várakozásokat.
Ez főként a múlt pénteken megjelent decemberi ipari adatok tükrében számít meglepetésnek – számoltak be szakértők. A termelés nagyjából felét exportáló magyar ipar ugyanis alig egy százalékkal tudott bővülni, ennyit is zömmel csak a több munkanap miatt. A részletes adatok megjelenésével derülhet majd fény az eltérés hátterére – mondta lapunknak Barta György, a CIB Bank vezető elemzője. A külkereskedelmi mutatók javulása mögött pedig nagyrészt az alacsony bázis hatását emelte ki.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható