2010.02.18. 13:29
NSSZ: Győrben nyitottak az együttműködésre
Hatalmas érdeklődés közepette rendezte meg a Nemzeti Sportszövetség a Sportgazdasági VIP-fórumot Győrött. A nagy sikerű rendezvénysorozat idén először, összesen tizenharmadik alkalommal szólította meg a sportélet résztvevőit, ezúttal Győr-Moson Sopron megyében.
A „road show” februári állomásán rengetegen voltak kíváncsiak az NSSZ elképzeléseire. A hozzászólók dicsérték a Nemzeti Sportszövetség integráló munkáját, és kifejtették: alkalmasnak találják arra, hogy összefogja a sporttársadalom szereplőit.
- Ebben a megyében a hagyományoknak megfelelően nagyon aktív a sportélet, de ez nem azt jelenti, hogy ne küzdenének itt is a magyar sport általános problémáival – összegezte tapasztalatait Dr. Gémesi György. – A résztvevők nyitottak, fogékonyak voltak az NSSZ sportstratégiájára, és mindenki szerint nagyon fontos az egységes érdekérvényesítés, valamint a különböző területi szövetségek, szervezetek még szorosabb együttműködése. Örömteli, hogy Borkai Zsolt személyében nemcsak a győri polgármester, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnöke is részt vett a tanácskozáson – tette hozzá az NSSZ elnöke.
- Nagyon nagy szükség van az ilyen fórumokra – mondta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Borkai Zsolt. – Ez is segít abban, hogy a jövőben az állam, az önkormányzatok és a gazdasági élet szereplői együttesen határozzák meg a sport jövőjét. Lényeges, hogy a különböző pénzek ne kiszámíthatatlanul, össze-vissza érkezzenek a sportélet szereplőihez: egycsatornás rendszer kialakítására van szükség - mutatott rá a győri polgármester.
Márciusban Bács-Kiskun megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében folytatódik a sorozat.