2010.02.09. 14:21
Postabank-per: 450 milliós perköltséget kell fizetnie az államnak
Elvesztette a postabanki könyvvizsgálók ellen indított pert a Magyar Állam. A Legfelsőbb Bíróság (LB) a keddi felülvizsgálati eljárásban megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla 2009 májusában hozott jogerős, elutasító döntését. Így az államnak mintegy 450 millió forint perköltséget kell fizetnie.
Az állam amiatt nyújtott be keresetet az egykori Postabank hajdani könyvvizsgáló cégei, a Deloitte, az Arthur Andersen és a Prudentia ellen, mert álláspontja szerint hozzájárultak ahhoz, hogy a pénzintézetről, gazdasági eredményeiről hamis kép alakuljon ki. Azt állította: mintegy 40 milliárd forint kár érte a részvények névértékének - 20 ezer forintról 5 forintra történt - csökkenése miatt, és további, több mint 130 milliárd forintos konszolidációs vesztesége keletkezett a pénzintézet 1998. decemberi alaptőke-emelése kapcsán.
Az elsőfokú ítélet 2005 májusában az Andersen és a Prudentia vonatkozásában elutasította a keresetet, ugyanakkor kimondta, hogy a Deloitte-ot és az államot fele-fele arányban terheli a felelősség. Másodfokon, 2007-es ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla a részvény névérték csökkenésben megnyilvánuló vagyonvesztés miatti felperesi igényt jogerősen elutasította, a konszolidációs kárra vonatkozó vitában új eljárást rendelt el.
A konszolidációs követelésről az elsőfokú bíróság 2008 októberében döntött, elutasította az állam keresetét. Az eljárás során többször is hangsúlyozta az igazságügyi szakértői bizonyítás szükségességét, és felhívta a felperes állam figyelmét a bizonyítási indítvány előterjesztésére. Az állam - vagyis a pénzügyi tárca - ezt nem teljesítette, így a perből a Deloitte került ki nyertesen. A Fővárosi Ítélőtábla hatályában fenntartotta az elsőfokú döntést. Kedden pedig az LB - az eljárt bíróságok álláspontját megismételve - kiemelte, hogy a bizonyítás a felperest terhelte, erre azonban többszöri figyelmeztetés ellenére sem szolgáltatott peranyagot. Így az alaptalan a felülvizsgálati kérelmet elutasította.