2010.02.06. 14:36
Századvég: Erős államférfiúi Orbán-beszéd, hiteles üzenetek
A Századvég Alapítvány felmérése szerint Orbán Viktor évértékelő beszédét jelentős érdeklődés kísérte, hiszen a megkérdezettek közel hat tizede nyilatkozott úgy, hogy valamilyen formában értesült a beszédről.
A többség hallott a beszédről
A Századvég Alapítvány felmérése szerint Orbán Viktor évértékelő beszédét jelentős érdeklődés kísérte, hiszen a megkérdezettek közel hat tizede nyilatkozott úgy, hogy valamilyen formában értesült a beszédről, illetve a fontosabb állításokról. A megkérdezettek mintegy negyede (27%) közvetlenül követte az évértékelőt, azaz arról nyilatkozott, hogy részben vagy egészben látta vagy hallotta a beszéd közvetítését; s további közel harmada (32%) jelezte, hogy a hírekben hallott róla.
Erős államférfihoz méltó beszéd
A megkérdezetteket arra kértük, hogy értékeljék a beszédet négy általunk fontosnak tartott jellemző (úgy, mint „hiteles”, „érthető”, „államférfihoz méltó”, valamint „erős és határozott”) alapján, egy ötfokú skálán.
Összességében elmondható, hogy átlagosan a megkérdezettek mintegy kétharmada a beszédet mind a négy attitűd alapján teljes mértékben pozitívnak értékelte. Eszerint Orbán Viktor képes volt beszédében széles társadalmi rétegeket megszólítani, a választópolgárok döntő többsége (70 %) elhiszi Orbánról, hogy amit beszédében mond, azt kormányfőként képes is végrehajtani. A válaszadók majd háromnegyede egyértelműen pozitívan (jónak, vagy kitűnőnek) értékelte a beszéd államférfiúi stílusát. A válaszadók majd kétharmada (63 %) Orbánt erősnek és határozottnak látta.
A cikk nem ért véget, lapozzon