2010.03.12. 13:04
200 millióért vették meg Overdose felét a nemzeti multik
Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát öt magyar vezető nagyvállalat. A vezetők szerint a példa nélküli összefogásra azért volt szükség, hogy a ló továbbra is hazai színekben versenyezhessen.
A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., az EUROINVEST Zrt., a Közgép Zrt., a MOL Nyrt., valamint az OTP Bank Nyrt. felsővezetői és Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosának jelenlétében írták alá azt a szerződést, amely szerint a vállalatok támogatják Overdose felkészítését, valamint a versenyek indulását. A megállapodás értelmében a társaságok 10-10 százalékos tulajdonjogot szereztek a januárban megalapított Overdose Vagyonkezelő Kft-ben összesen 200 millió dorint értékben.
A vezetők úgy vélik, hogy csak ily módon garantálható, hogy a külföldön is körberajongott 1,5 milliárd forint eszmei értékű ló továbbra is magyar színekben indulhasson.
Járai Zsigmond, a CIG felügyelőbizottságának elnöke, a társulás ötleadója derültséget kiváltva kijelentette: "Vettünk egy fél lovat!" Demján Sándor, az EUROINVEST elnöke - a "Társulj, fogj össze magyar!" mozgalom elnöke - elmondta, hogy az évszázad üzlete a szórakoztatás, melynek meghatározó eleme a lósport is. Hozzátette: ennek ellenére nem a profitszerzés vezérelte őket, inkább követendő példával akartak szolgálni.