2010.03.26. 13:49
Felmérné az állami vagyont a Jobbik
Egy állami vagyonkataszter elkészítését sorolta első teendői közé Nyikos László, a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje, akit a párt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján mutatott be Vona Gábor elnök.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) volt alelnöke az általa felvázolt teendők közül elsőként egy állami vagyonkataszter elkészítését említette, amely megmutatná, hogy hány hektár rétje, földje, nemzeti parkja és mennyi ingatlana van az államnak Magyarországon és külföldön.
"Nem volt tisztességes – sőt semmilyen – elszámoltatás 1990-ben. Az akkor még létező állami vagyont úgy privatizálták, úgy kezdték meg a kárpótlást, hogy nem tudták, mi mennyit ér. Akkor én ezt szakmai hozzá nem értéssel magyaráztam. Húsz év alatt a mindenkori kormány által benyújtott állami zárszámadást mindegyik Országgyűlés, illetőleg a többsége úgy fogadta el, hogy az állami vagyonról gyakorlatilag nem volt benne semmi" - mondta a Jobbik friss pénzügyminiszter-jelöltje a Barikádnak adott korábbi interjújában.
Nyikos László életrajzát itt olvashatja el