2010.03.19. 15:02
Görögország készüljön a fizetésképtelenségre
A német központi bank egyik igazgatója ma úgy nyilatkozott: Athénnak fel kell készülnie arra, hogy fizetésképtelennek nyilvánítsa magát, ha képtelen törleszteni az adósságait.
Thilo Sarazzin, a Bundesbank igazgatótanácsának tagja a Salzburger Nachtrichtennek úgy nyilatkozott: adott esetben Görögországnak is azt kell tennie, amit minden, az adósságának törlesztésére képtelen államnak, vagyis fizetésképtelenséget kell jelentenie. A jegybankár véleménye szerint ez intő példa lehetne más, gyenge európai államok számára is – jelenti az AFP.
Sarazzin ugyan nem nevezte meg azokat az országokat, amelyek a gyenge kategóriába sorolhatóak, de azt leszögezte, hogy Németországnak, Ausztriának, Hollandiának, Belgiumnak és Luxemburgnak nem lesz ilyen típusú gondja, mert ezek az országok "más mentalitással" rendelkeznek. A jegybankár egyébként hozzátette, hogy véleménye szerint a görögországi helyzet semmilyen közvetlen veszélyt nem jelent az euróra nézve.
A cikk nem ért véget, lapozzon!