2010.03.17. 09:23
Görögországnak ki kell lépnie az eurózónából?
Martin Feldstein neves amerikai közgazdász szerint Görögországnak nincs esélye arra, hogy megvalósítsa a szükséges megszorító intézkedéseket ezért vagy államcsőd következik vagy ki kell lépnie az eurózónából vagy mindkettő.
A Harvard egyetem professzora Ronald Reagan elnöksége óta dolgozik az amerikai kormányok tanácsadójaként. Az elismert közgazdász a Bloomberg tudósítása szerint egy interjúban úgy fogalmazott: a fantázia világába tartozik, hogy Görögország két év alatt 3 százalékra mérsékli a jelenleg 12,7 százalékos költségvetési hiányt.
A szakértő úgy látja, két alternatíva áll Athén előtt: az államcsőd, az eurózónából való kilépés vagy mindkettő. Ezzel Feldstein az Európai Központi Bank elnökének véleményével szögesen ellentétes álláspontot képvisel, Jean-Claude Trichet ugyanis meggyőzőnek nevezte a görög intézkedés csomagot és nevetségesnek minősítette azt az elképzelést, miszerint Görögország kilépne az eurózónából.
Egyébként a befektetők hajlamosak Feldsteinnek igazat adni: Soros György például úgy véli, hogy 22 százalék az esélye a görög államcsődnek a következő öt évben (egy évvel ezelőtt még csak 16 százalék volt az arány).