2010.03.18. 08:38
Izraeli kémrepülők Magyarország felett
Két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át Magyarország fölött – írta a Magyar Nemzet csütörtöki száma saját forrásra hivatkozva.
Az izraeli légi- és űrerők két gépe csütörtökön kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott - írták.
A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában.
A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.
A Magyar Nemzet európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat” megjelölés.
Az „elektronikus porszívónak” is nevezett különleges felderítő gépek több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel – írja a gépekről a lapra hivatkozva az Index. Hozzáteszik: ha a gépek párban repülnek – ahogy az szerdán is történt –, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz számukra problémát.