2010.03.21. 10:07
Összegyűlt a 750 cédulája a Sciennet-ügy gyanúsítottjának
Összegyűlt a megfelelő számú kopogtatócédulája, szombaton Debrecen 2-es választókerületében jelöltként nyilvántartásba is vették Leinemann Zsoltot, aki tavaly óta előzetes letartóztatásban van a Sciennet-ügy gyanúsítottjaként.
A férfi ügyvédei szerint ezzel megszerezte a mentelmi jogot is, tehát azonnal fel kell függeszteni ellene a büntetőeljárást, és az ügyészségnek haladéktalanul ki kell őt engednie a börtönből.
Futó Barnabás ügyvéd a Független Hírügynökségnek szombaton este azt mondta: az ügyészségnek hivatalból meg kell ezt tennie, ugyanis törvénytelen úgy benntartani valakit a börtönben, hogy nincs ellene büntetőeljárás.
Korábban Tóth Zoltán választási szakértő úgy fogalmazott a Független Hírügynökségnek: akit jelöltté válása előtt vádolnak meg valamilyen törvénybe ütköző cselekedettel, azt nem védi a mentelmi jog, így az ellene folyó eljárás sem szűnik meg.
A szintén előzetesben lévő képviselőjelölt Budaházy György mentelmi jogának lehetőségéről is nyilatkozott Futó Barnabás. Erről itt olvashat