2010.03.19. 07:28
Pannonból Telenor: 250-en kapták meg felmondólevelüket
A napokban 250 fő, a teljes létszám 17 százaléka kapta kézhez felmondólevelét a törökbálinti székhelyű Pannon GSM Távközlési Zrt.-nél – erősítette meg a Világgazdaság értesülését Anders Jensen, a mobilszolgáltató vezérigazgatója.
Hozzátette: a létszámleépítés része a cég által az idei évre elhatározott takarékosabb költséggazdálkodásnak. Önmagában a karcsúsítás 1,9 milliárd forintos megtakarítást jelent.
A társaság, mint ahogy egy hónapja a vezérigazgató már jelezte is, erre az évre egyéb költségeiből ezenfelül még további 3 milliárd forintot kíván megtakarítani. Kiemelte, hogy a költséghatékonysági lépések nem profitrepatriálási célokat szolgálnak, hanem ebből kívánják finanszírozni a növekedést hozó új termékeket és szolgáltatásokat, illetve ezek nyújtanak fedezetet a társaság névváltással kapcsolatos költségeire is.
A Pannon vezetése ugyanis tegnap bejelentette, hogy a mobilszolgáltató felveszi norvég anyavállalatának, a Telenornak a nevét. A névváltási kampány előreláthatólag három hónapot vesz igénybe. Az időzítés indokául Anders Jensen a recesszió fokozatos lecsengését jelölte meg, bár jelezte, hogy tisztában vannak vele, az idén még inkább stagnáló piaccal számolhatnak Magyarországon, de 2011-től már ismét elindulhat a növekedés.
A névváltással pedig itthon is jobban érvényesülhetnek a 174 millió előfizetőt számláló, 13 európai és ázsiai országban jelen lévő és a világ hatodik legnagyobb globális mobilszolgáltatójának számító norvég csoport erősségei márkában termékekben egyaránt.