2010.03.12. 09:19
Rajk: Az értelmiségiek radírozták ki az SZDSZ-t
A liberális eszme nem tűnik el a magyar közéletből, a liberális voksok azonban minden bizonnyal több párt között oszlanak majd meg - mondta a Duna Televízió Közbeszéd című adásában Rajk László, az SZDSZ egyik alapítója, aki tavaly másokkal együtt elhagyta a pártot. Az viszont aggasztó, hogy a szolidaritás eszméje az SZDSZ gyengülésével eltűnőben van - mondta a politikus.
Nem fog eltűnni a liberalizmus eszméje a hazai politikából, hiszen a két nagy gyűjtőpárt nem monolit tömb, ezekben a liberális eszme is megtalálja majd a képviseletét - nyilatkozta a Duna Televízió esti háttérműsorában Rajk László, akit az SZDSZ végletes meggyengülésével kapcsolatban kérdezett a közelgő választások előtt közszolgálati csatorna.
Voltak-e személyi okai a párt széthullásának? - kérdezte a politikustól a Közbeszéd műsorvezetője. Esetleg a Fodor-Kóka vita lehetett-e a szétesés kezdete, ahogyan azt Horn Gábor állította? Rajk szerint ennél sokkal többről, és részben másról is van szó. Egyfelől az értelmiség állt ki az SZDSZ mögül, avagy vívta a csatáját a párton keresztül. “A harc, amit láttunk, nem egyszerűen egy párton belüli harc volt, hanem különböző értelmiségi csoportok harca. Amely csoportok nem vették észre, hogy ez a küzdelem egy politikai erőt fog kiradírozni a politikai porondról” - jelentette ki Rajk László.
Itt megtudhatja, hogy mit üzent a Fidesznek Rajk László