2010.03.25. 10:36
Túl magas fizetést kérnek a pályakezdők itthon
Egyre több álláshirdetésben kérik a pályázókat: jelöljék meg, mekkora fizetésre tartanának igényt. Egy felmérés szerint az idén jelentősen visszaestek az elvárások – írja a Népszabadság.
Az álláskeresőktől egyre több helyen várják el, hogy bér igényüket már a 0. fordulóban – azaz már rögtön a jelentkezéskor – megjelöljék. Többnyire akkor, ha sok jelentkezőre számít az adott cég, így ez egy előzetes szűrő lehet.
Másrészt mindkét fél számára kárbaveszett idő lenne, ha csak egy hosszas állásinterjú végén derülne ki, hogy a jelentkező egy bizonyos összeg alatt „nem adja magát”, a munkaadó viszont nem tud vagy nem akar annyit fizetni. Kérdés: mi alapján tudja magát jól beárazni egy munkavállaló, hogy ne kérjen se túl sokat, se túl keveset?
Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint az előzetesen megjelölt bérigény nem egy végső összeg, ezért is célszerű a pályázatban egy „tól–ig” határt megadni, amin belül még van mozgástér. Az viszont nem nyerő stratégia, ha az álláskereső – nyeregben érezve magát – az állásinterjún hirtelen elkezdi fölsrófolni a fizetési elvárásait – figyelmeztet a szakértő. Úgy látja: a pályakezdő diplomások gyakran hajlamosak magukat túlpozicionálni. – Úgy gondolják, rangos egyetemről neves diplomával érkeztek, ezért magas összeget kérhetnek, pedig még semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkeznek – mondta a Népszabadságnak.
A cikk teljes terjedelmben itt olvasható!